Pagie rajongók
Pagie rajongók
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Óra
 
Pagie Matthews
 
Többiek
 
Halliwell ház
 
Történetek
 
Ellenségek
 
Egyebek
 
Pagie!!!!
 
Prue Halliwell

Prue halála

Shannen kilépését valószínûleg a harmadik évad tizenhatodik része körül már sejthették, hiszen az Elragad a halál c. epizód legvégén a Halál Angyala közli Prue-val, hogy rajta van a listáján. Amikor az utolsó, A vég címû részben Tempus visszaforgatja az idõ kerekét, Shax ugyanúgy átdobja Prue-t és Pipert a falon, mint azelõtt, azonban Phoebe, aki azelõtt a segítségükre sietett, most a megállapodás szerint az alvilágban van. Nem tudja elmondani a Shaxet elûzõ varázsigét, így a démon Dr. Griffith-t is megöli. Ezután csak találgatni lehet, hogy mi történt. Mivel a rész elején Leot is Phoebe hívta, most Leo is feltehetõleg nem, vagy csak késve érkezik, hiszen valószínûtlen, hogy magától azonnal jönni tudjon; nem tudhatja azonnal, hogy mi történt. Prue sérülése láthatóan súlyosabb volt, hiszen a fejét ütötte be, és hatalmas vértócsa volt a feje alatt (ez jól látszott a rész elején, amikor Leo meggyógyította, és "felszívódott" a tócsa). Elképzelhetõ, hogy másodperceken belül meghalt, és ha Leo nem hívásra, csak késõbb jön, akkor sem tudja meggyógyítani. (A fényõrök halottakat nem tudnak feltámasztani.) A negyedik évad premierjében Piper azonban azt vágja Leo fejéhez, hogy azért õt gyógyította meg elõbb, mert õ a felesége. A megidézett nagyi is egy lehetséges választ ad a kérdésre: mindennek oka van. Lehet, hogy Prue-nak ez volt a sorsa, hogy meghaljon, hogy a féltestvér Paige színre léphessen, és beteljesítse a végzetét. (Ezt az is alátámasztja, amit a Halál Angyala mondott Prue-nak. Az Elragad a halál címû rész egyébként is az elõre megírt dolgokról és a halál kivédhetetlenségérõl szólt.) Később Forrásnak kellett a Három Erő magához is csalogatta a Három Erőt, de ez neki nem volt elég! Phoebe segítégével feltámasztotta a meghalt Pruet.

Képességei:

Telekinézés (Telekinesis)

 

Gondolatátvitettel tárgy mozgatás. Prue ha hunyorít vagy erősen gondol valamire az akkor megmozdul.

 

<-- Telekinézés

Asztrál kivetítés (Astral Projection)

Prue ilyenkor úgy tűnik mintha mély álomba merülne, közben megjelenik valahol máshol a teste de nem fizikai. Így meg tud téveszteni mindenkit. Hasznát mégis a legjobban a démon megtévesztésében veszi.

 <-- Asztrál kivetítés

 


 

 

 
Köszi

 
Linkek

Pagie-fanclub

Boszorkány Club (Nem Búbájos Boszi club!)

Magyar Charmed Portál

Charmedfoverfan

Andi boszis oldala

Boszorkányház

Wicca.lap

 
Számláló
Indulás: 2005-03-28
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.